Jellegzetes, erőteljesen füstös tea, enyhe kesernyésséggel és bujasággal.
alap Lapsang Souchong az erőteljesen füstös ízek kedvelőinek
Alaposztályú Lapsang Souchong tea. Kisebb sötét levelekből álló tea sárgásbarna főzettel. Illata jellegzetesen füstös, íze markáns, füstös. A Lapsang Souchong teát tej és édesítés nélkül érdemes fogyasztani ahhoz, hogy sajátos ízvilága kiteljesedjen.Kínában a fekete teának (a zöld teával szemben) nincs túl hosszú történelme. A legelső fekete tea körülbelül 400 évvel ezelőtt készült és Lapsang Souchong tea volt. Kínában ´nyugati teának´ számított, nemigen fogyasztották. Európába először a hollandok szállították, de annyira drága volt, hogy luxus cikként kezelték és csak gyógyszertárakban értékesítették elixírként.
Elnevezése beszédes, a Lap fenyőt jelent kínaiul, a Sang pedig a füstölés vagy a füst elnevezése. A Souchong annak a levéltípusnak a megjelölése, melyet a füstös tea készítéséhez használnak.Fekete tea Azt mondják, hogy a Lapsang Souchong tea eredete mögött (nem) szerencsés egybeesés áll. A Fujian tartomány északi részéről származó falusiak nagyon ügyes teatermelők voltak. Egyszer azonban a császári hadsereg inváziója fenyegetett és a helyieknek el kellett rejtőzniük. Azonban éppen egy adag friss tealevelet dolgoztak fel, és nem akarták, hogy a készleteik hadizsákmánnyá váljanak. Úgy döntöttek, hogy gyorsan megszárítják a teát az égő fenyőfa felett, hogy magukkal vigyék. A tealevelek azonban így nagyon jellegzetes füstös illatot és ízt kaptak. A katonák távozása után a falusiak belátták, hogy a tea valószínűleg teljesen tönkrement. Egy kis apróért mégis eladták holland kereskedőknek a teát. Nagy meglepetésükre a kereskedők egy évvel később visszatértek és további füstös teát követeltek. Időközben ugyanis Európában keresett luxustermék lett a füstös tea.Egyéb elnevezései: Füstölt tea, Smoked Tea